Foglalható: április 1-október 31. között, elő- és utószezonban hétköznapi kedvezménnyel
Naptávcső a Bakonyban
A komplexum egyik attrakciója az a naptávcső, amely segítségével a Nap felületének döbbenetes részletei figyelhetők meg. A legmerészebb hollywoodi effekteket is túlszárnyaló látványt, egészen a közelmúltig, csak kiváltságos kutatók szemlélhették. Bakonybélben bárki átélheti majd a turisztikai attrakciónak és ismeretterjesztésnek egyaránt elsőrendű élményt.
A távcsőkupola
A Bakonybélbe telepített távcsőkupola, az 5,5 m átmérőjével, és egy tonna súlyával a professzionális csillagászat kategóriájába tartozik, ilyen szintű berendezés az elmúlt években, Magyarországon nem került kiépítésre.
A csillagászati kupola alatt kap helyet a csillagda főműszere, mely négy teleszkópból álló távcső csokor. A különböző feladatokat ellátó távcsövek közül a legnagyobb – a 40 cm átmérőjű főműszer – az emberi szem érzékenységéhez képest, mintegy 4500 szorosára erősíti fel a távoli csillagok fényét. A távcsőhöz kapcsolódó professzionális CCD kamera alkalmas rendkívül halvány égitestek megjelenítésére is, hiszen a szabad szemmel láthatónál csaknem 16 milliószor halványabb égi objektumokat is képes lefényképezni.
Ennek a fantasztikus számnak a hátterében fontos összefüggés áll: a távcső mérete és az éjszakai égbolt minősége együttesen határozza meg az elérhető maximális teljesítményt. Ma pedig hazánkban nincs még egy ilyen jó minőségű égboltú területen ilyen nagyméretű távcső üzemben, mint a Pannon Csillagda főműszere.
Kupola – van másik!
A Pannon Csillagda egy másik kupolával is rendelkezik, amely a digitális planetáriumba került beépítésre. Ez a kupola, a világhírű SPITZ Planetárium gyárából származik. A kupola 8 méter átmérőjű, 54 fős nézőtért fed be, és speciális vetítőrendszerével a hagyományos planetárium funkciókon túl, 3D filmek bemutatására is alkalmas. A csillagda műsorán, 4 ilyen filmet láthatunk majd. A Fekete Lyukak igazi 3D-s szupermozi. Az iskolásoknak az Oázis az űrben című show kerül vetítésre, amely a Naprendszert tárja elénk. Gondoltak a legkisebbekre is: az óvodásoknak egy zenés 3D-s rajzfilm mutatja be a bolygókat, és azt a galaktikus összeesküvést, melyet a rajzfilm hősei lepleznek le.
A SPITZ szakembereinek közlése alapján: „ez idáig ez a legmodernebb planetárium, amit Európában telepítettünk”.
Galilei és Newton nyomdokain
Az állandó kiállítás a csillagászat, és az űrkutatás történetét foglalja össze. A tárlat része egy foglalkoztató is, ahol Galilei híres távcsövének pontos másolatát lehet összeállítani, vagy éppen Newton fénytani kísérleteit ismételhetik meg az érdeklődők. A kiállítás az űrkutatás fontos lépcsőin keresztül (pl. Holdra szállás, Mars expedíciók stb.) egészen korunk űrturizmusáig vezetik a látogatókat. Kiállított szkafander, vizuális installációk, az Opportunity Marsjáró életnagyságú másolata teszik izgalmassá a tárlatot. Az érdeklődők kipróbálhatják az Apollo űrhajóskiképzések során használt pilótaszéket, vagy éppen megcsodálhatnak egy közel 30 kg-os Gibeon meteoritot.
Csomag Tartalma
- Pannon Csillagdában csillagászattörténeti kiállítás és egy planetárium show megtekintését
- Szállás duplaágyas légkondícionált szobában, amely szobaszéffel, SMART TV-vel, minibárral, telefonnal, rádióval, fürdőkádas fürdőszobával, hajszárítóval felszerelt
- Félpanziós ellátás: Bőséges reggeli büféről és kemencében sült ételekkel illetve vacsora korlátlan ételfogyasztással Kemencés Éttermünkben
- Wellness világ korlátlan használata: fedett medence, pezsgőfürdő, gyermek medence, finn szauna, infra szauna, gőzkabin, élmény zuhany, jégkút, tea sarok, fitneszterem (Nyitva tartás: 7:00 - 22:00 óra)
- Fürdőköpeny használat
- Korlátlan WIFI használat a szálloda egész területén
- Ingyenes, zárt parkoló
- Elektromos autó töltő pont ingyenes használata szállóvendégek részére
- Rekortán borítású, kivilágított teniszpálya
- Asztalitenisz
- Szabadtéri játékok: kosárlabda, foci, tollaslabda
- Biliárd
- Kerékpárhasználat
- Játszósarok, gyermek tv csatorna
- Igény esetén babaágy, babyphone, fürdetőkád, gyermek wc ülőke, etetőszék is kedves Vendégeink rendelkezésére áll








